A DAL ÉS A KÖLTÉSZET ÖSSZEHASONLÍTÁSA, AVAGY LEHET-E KÖLTÉSZETI ÉRTÉKŰ A DALSZÖVEG?
Vajon a dalszöveg költészet-e? Vajon önmagában megállja-e a helyét költészetként a dalszöveg? Mi a költészet, a dal, és mikortól nevezünk egy alkotást ezek valamelyikének egyáltalán? Természetesen a dalszöveg és a költészet is művészet. Emiatt megosztó vélemények születhetnek és születnek is egy-egy zenei/ lírai vitában, a művészetek szubjektivitásából fakadóan. Az is fontos szempont, hogy kicsoda értekezik az adott témáról, hiszen a műértő, tanult emberek sokkal jobban megértik egy vers vagy dal mondanivalóját.
A költészet üzenetének megértéséhez rá kell érezni a ritmusra és a mondanivalóra, a leírt szavak csak akkor állnak össze verssé. Mindez az olvasóban történik, külön-külön mindenkinél. Az ember a saját emlékeit és érzelmeit beleépítve teheti előre a verset.
A csökkenő könyveladások ellenére a vers ma is élő és népszerű műfaj, megtalálja a maga útját a közönséghez. Legfeljebb nem könyvben olvassuk, hanem az interneten. Ezzel szemben a dal csillaga egyre feljebb emelkedik. Talán a lovagkor hozta el ezt a kulturális fejlődést, talán még előtte lendült fel; az biztos, hogy a műfaj a romantikában teljesedett ki. Dalokat énekeltek otthon, társasági eseményeken. Intimsége miatt válhatott az egyik legnépszerűbb műfajjá a romantikában, egyensúlyozva az egyre hosszabbá váló műveket, egyre nagyobb méretű zenekarokat. Zongorázni majdnem minden polgár tudott, így a kíséret nem jelentett gondot. A népdal egyszerűsége, mint minta állt a középpontban, már a bécsi klasszikában is, a műdal fejlődése azonban egyenes utat talált a zenekari dalokig. A költészet feltehetően az irodalom legkorábbi formája: az egyes kultúrákban ma is jelentős szerepük van a nemzedékről nemzedékre, szájhagyomány útján öröklődő mítoszoknak, meséknek, jogi vagy erkölcsi útmutatást adó szabálygyűjteményeknek. Ezek a megjegyzésüket segítendő verses formában álltak össze. A költészet fejlődésével egyre több érzéseket leíró vers született. Sőt! A reneszánsz líra legfontosabb központi témája Európa szerte a szerelem. A költemények elszakadtak a népi egyszerűségtől, egyre elvontabb témákat dolgoztak fel. Ilyenkor tört be a kultúrába a dal, ami napjainkig jobban hat az egyszerű emberekre is. A koncertekre a nem zeneértőek is szívesen elmennek, pusztán élményszerzés céljából. A vers műfajának nagy népszerűsítője a Slam Poetry jelensége. A múlt század 80-as éveinek a közepén jelent meg, mint önálló előadói műfaj. Egy modern költészeti stílus, ami csakis szóban és leginkább élőben hatásos. Van benne rím, hasonlat, metafora és egyéb költészeti elemek. Mégsem vers felolvasás mert első hallásra is érthető a szöveg és többnyire fejből mondják színpadi elemekkel tarkítva. Nincs előzetes forgatókönyv, bár az egyes versek előre megtervezettek, begyakoroltak és az előadók szavakon kívül egész testüket is bevethetik ebbe. Annyiban hasonlít a „rap”-hez, hogy az utca nyelvén szól, aktuális témákról, hétköznapi emberektől hétköznapi embereknek. Ellenben nincs alatta zene és nem is szükséges a kötött, ütemes lüktetés. A stílusban az egyetlen szabály, hogy a slammernek három perce van a színpadon a szavalásra, arra, hogy érveljen, meggyőzzön, megnevettessen, szórakoztasson, elgondolkodtasson és sikert arasson.
Ma már a Slam Poetry napjából olyan népszerű, mint a dalok. Budapesten havonta rendeznek slammelő versenyeket. 2009 őszétől pedig Európa bajnokság is létrejött az ifjú Slam rajongók örömére. A műfajban bárki megmutathatja a tehetségét, a versenyekre nevezés nem kötött semmilyen addig elért eredményhez.
Ezek után méltán állíthatjuk, hogy „a költészet köszöni, jól van, nem kell a verset eltemetni”. A zene mégis jobban utat tör magénak az emberi lélekben. Debussy szavaival élve: „a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”. Mélységes hatását mindenki tapasztalta már - örömet és nyugalmat ajándékozhat, de olykor bánat okozója is lehet. A diszharmonikus zene zavart okozhat a lélekben, amely egészen a depresszióig fajulhat. A zene hatása tehát nagyon különböző lehet, amely a rendkívül felemelőtől a sátániig is terjedhet. Állandó zajban élünk: különböző magasságú és erősségű hangok vesznek körül minket. A legtöbbjüket annyira megszoktuk, hogy szinte észre sem vesszük őket: A víz csobogását, a madárdalt, a léptek zaját, a pohár csengését, zsanérok nyikorgását, a motorzúgást vagy az emberi hangot. Ezért nehéz a költészetnek felülmúlnia a zenét, hiszen a utóbbi sokkal intenzívebb, mint a szó! A versben önmagában benne van a zene: a rímek úgy csengenek össze mintha csak akkordok lennének, ez egy saját dallam, amit nem hall az ember hanem csak érez.
A költészetben a lényeg a szó, hiszen ezekből állnak össze a rímek, és minél szebb egy vers nyelvezete, annál értékesebb irodalmi szempontból. Egy dalban az elsődleges mindig a zene, de a dalszöveg megírása / megválasztása is mérvadó. A sorok között van a mondanivaló, amit az ének és a kíséret a zene segítségével képes ábrázolni. Nem is a vers fontos, hanem az érzelmek, a belső világ kivetítése, de úgy, hogy a hallgató azonosulni tudjon a dal témájával.
Kezdetben a dalok –a népdalokhoz és versekhez hasonlóan- strófikus szerkezetűek voltak, de ez nem elégítette ki egy idő után a szerzőket. új formát kerestek egyre kifejezőbb verseket írtak, a kíséret már nem csak harmóniai funkciókkal és ritmikával támasztotta alá a dallamot, mint a klasszikus korszakban, hanem komoly hangulatfestő szerepet kapott. Egy alapvetően komor, bús hangvételű verset is vidámabbá lehet tenni egy dúros esengésű dallammal.
Mára a könnyűzenei műfajokban kialakult egy szerkezet, amely ugyancsak alátámasztja a zene jelentőségét a dalokban:
Legelőször van egy bevezető dallam, amely felvezeti a teljes dalt. Ennek jellegzetesnek kell lennie, hogy a hallgató az első néhány hangból megismerje a számot, és ráhangolódjon a dalra. a lényege, hogy mindenképpen felhívja a közönség figyelmét (ezt a bevezetőt a könnyűzenében intrónak hívják).
Az intró után belép az énekes, és elénekli az első versszakot (lehet, hogy csak ez az egy van, de többet is írhatnak a szerzők). Ez az énekdallam immár szorosan összefügg a szöveggel, egymásra hatnak. Erre a dalszövegre majdnem ugyanazok a szempontok jellemzők, mint a költeményekre: a megfontolt szóválasztás; ez nem csak azért fontos, hogy választékos, szép szöveget kapjunk, hanem mert a szavak adják meg a szöveg hangulatát és lüktetését is. A vers vagy a hangsúlyok bizonyos mintázatba rendezésével, vagy a hosszú és rövid szótagok váltakozásával áll elő. A dalszövegekben ez annyiban különbözhet egy költeménytől, hogy bár a dallam alkalmazkodik a szöveg ritmikájához, ennek fordítva is működnie kell, hiszen a dallam és a szöveg kiegyenlíti egymást. A dallam is meghatározza, hogy a szöveg sorai milyen hosszúak lehetnek.
Ezután következik a refrén, ami talán a könnyűzenei dalok legfontosabb része, hiszen egy dal sikeressége gyakran a refrén szövegén múlik. A jó refrén rövid, mondanivalója tömör, esszenciája a szövegnek találó, de mégis figyelemfelkeltőnek kell lennie. Mindezek miatt nagyon fontos, hogy a refrénnel sok időt töltsön a szövegíró. Ne elégedjen meg semmitmondó mondatokkal! Ide inkább reklámszöveg-írónak kell lenni, mint költőnek.
A refrén az a rész, amiben egy dalszöveg a leginkább eltér egy verstől. A költészetben a rímeket tekinthetjük refrénnek, hiszen általában itt rejlik a vers mondanivalója és csúcspontja, azért, hogy jól az emlékezetünkbe vésődjön. Azonban ott csak versszakok vannak. A refrén lehet egy szó is, a lényeg a rövidség és a velősség, hiszen a szám mottóját fogalmazzuk meg.
A bridge (híd) olyan zenei rész, amely két önálló rész között átvezeti a dalt. Általában rövidebb verse, és legtöbbször csak instrumentális. A szöveg szüneteltetése jóleső hatást tesz ránk, ilyenkor csak élvezzük a hangulatot. Akár egy kis feszültséget is okozhat, és az utána következő szöveg hatásosabb lehet.
A szóló a könnyűzenében, különösen a rock zenében fontos rész, Itt mutathatja meg a hangszeres művész, hogy milyen virtuóz, ötletes, milyen jó a technikája. A szólónak nem szabad öncélúnak lennie, mindenképpen egy csúcspontot jelent a dal értelmében, hangulatában. Gyakran improvizálnak benne, tehát ez a rész másikkoncerten teljesen különböző is lehet, attól függ, a zenész milyen hangulatban van, és mekkora hatást ért el nála a dal.
Elkövetkezett a dal befejezése, az outro, amely legalább olyan fontos, mint a kezdés, mivel az utolsó hang marad meg a fülünkben a legtovább. Ez okozza a megkönnyebbülést és a dal végpontját. Sokféleképpen lehet egy dalt befejezni, de mindegyiknél követelmény, hogy a hallgató tudja, hol van a dal vége. Gyakran akár dúr, akár moll hangnemű a szám, egyszerűen egy akkordmenettel tonikára, azaz az alapakkordra zárnak. Felvételeken gyakran előfordul, hogy a refrént játsszák sokáig, és elhalkul a zene. Máskor tust húznak, vagyis a szám korábban már játszott dallamát újra eljátszák, majd lecsapják. Akár még az is lehetséges, hogy elhalkul a zene, és a dal fő mottóját prózában, leginkább suttogva elmondják. Ez igen hatásos befejezés, de a szám közben is szoktak ezzel az eszközzel eljárni, ilyenkor leginkább bridge vagy szóló követi.
A részek sorrendjét kreatívan lehet variálni, hiszen ha minden dalnak egy sémája lenne, az unalmassá válna. A dal és dalszöveg lényege a rövidség, ezzel megadjuk a lehetőséget a hallgatónak a továbbgondolásra, ezáltal a szám részesei lehetnek. Akkor jó egy dal, ha gondolatokat ébreszt bennünk. Ez a költészetre ugyancsak igaz.
Mindig azok a művek nyerik el a tetszésünket, amelyek teljesen természetesek. Minden pont oda illik, ahol van, a szám egyszerű, de nagyszerű és ütős. Persze lehet egyszerű művet jól és pocsékul is előadni, és attól, hogy valami bonyolult, vagy összetett, különleges hangnemű hangszerelésű, még nem biztos, hogy jó.
Van olyan dal ahol még a zenét is elhagyták, csak a ritmus maradt és a szavak. Ilyen műfaj a rap. A lényege a pörgőség, a szójátékok, és a jó hangulat. Pont ezért a színházakban is egyre többet rappelnek. Meghökkentő, hogy a rím és a ritmus zene nélkül is milyen briliáns. Többek között a versekben is ez a két tényező fogja meg az embert.
Összegezve az eddigieket elmondhatjuk, hogy a költészet és a dal sokban különbözik egymástól, annak ellenére, hogy számtalan hasonlóság is van a két műfaj között.
Ha egy alkotás megfelel az előbb kifejtett „követelményeknek”, még nem biztos, hogy élvezhető. Szükséges egy mögöttes gondolat, amit a vers ki akar fejezni. Ez fogja össze a rímeket, a zenét. Így a mű előbb-utóbb irodalmi értékű lesz. Tehát nem nevezhetjük költészetnek a szegény szókincsű, tőmondatokból álló, tanulságot vagy legalábbis jelentést magában nem hordozó alkotást. A határt mégsem lehet meghúzni sehol, mert ha a művészeteknek határa lenne, egy idő után nem lehetne mit írni, mivel már kimerítették az összes kombinációt. Egy műköltészetnek vagy zenének való elfogadásában a legnagyobb szerepet a nyilvánosság játssza, hiszen a művészeteket az ember alkotta, és ő is dönti el, mi tartozhat bele. Azt is az ember dönti el, hogy a dalszöveg költészet-e vagy sem. Ha meg akarjuk válaszolni ezt a kérdést, hogy előtte egy másik kérdést is fel kell tennünk magunknak: ki miben tehetségesebb? Van aki briliáns zenét szerez, a dal szövege ellenben semmitmondó, üres. Ebben az esetben ez nem költői. Ha a dalszöveg remek, a hangszerelés viszont kimerül egy 4x4-es alapban, az sokkal inkább költészet, mint zenei élvezet. Amennyiben a szövegnek van mondanivalója, és ezt a zene a hangulatában is alátámasztja, megsegíti, akkor a zene és a szöveg mintegy harmóniában kimerülnek egymással. Az ember földi létezésének egyik legfőbb célja ez az elveszett harmónia megtalálása, újjáépítése. Amennyiben az egyensúly a dalt végigkíséri, tekinthetjük egy klasszikus születésének. Ha ezek a dalok 4-5 generáció távlatából visszanézve is élvezhetőek, igenis eldönthető, hogy ez irodalmi vagy zenei, esetleg a kettő keverékéből összeállva időtállóak. Mindezek fényében nem osztjuk azt a nézetet, hogy egy dalszöveg ön magában költészetként nem állná meg a helyét.
Aki teheti, járjon koncertekre, olvasson verseket, hiszen úgy maga is eldöntheti, hogy egyetért-e a nézetünkkel vagy sem.
Nagyon fontos, hogy megismerkedjünk a művészetekkel, hiszen aki ezekkel foglalkozik, érzékenyebben reagál az emberekre, talán toleránsabb lesz és a kis dolgokon is hamarabb felül tud kerekedni. Azt mondják, hogy az előadóművészek koncentráció képessége fejlettebb, több dologra képesek egyszerre figyelni és a memóriájuk is kimagasló.
A művészet lényege, hogy az emberek valami olyan komplex és mégis egyszerű dolgot halljanak, hogy attól a hallgató olyan élményt kapjon, ami kiemeli őt a hétköznapokból. Ez az adrenalin neki szellemi táplálékot nyújt. Ettől lehet szebb az élete.
